Az idősek és a digitális világ

Koncertteremben ülünk. A legáhítatosabb pillanatban felharsan egy idegesítő telefonhang, tulajdonosa, egy idős hölgy, perceken át kétségbeesetten kutat a retiküljében. Az élelmiszeráruház pénztárjánál állunk, de percek óta nem halad a sor, mert egy idős úr elfelejtette a PIN-kódját, és a gyerekeit hívja, hátha ők emlékeznek rá. Mindannyiunk számára ismerősek ezek a helyzetek, és talán sokan voltunk tanúi annak is, ahogy az idős embereket ilyenkor leszidják vagy megalázzák a náluk fiatalabbak. Miért nem figyel oda jobban? Miért lusta arra, hogy megtanulja a pofonegyszerű dolgokat?

Talán soha nem volt még ennyire kirekesztő a világ az idősek számára. Az egész életünket átjáró technológia káros hatásaitól – a technostressztől kezdve a súlyos memória- és koncentrációromláson át a magányosságig – a fiatalabbak sem mentesek, de a technológiai robbanás talán az idősek számára jár a legsúlyosabb következményekkel. 

Persze vannak olyan idős emberek, akik nem szakadnak ki a technológia világából – jellemzően azok, akik korábban is lelkesedtek a műszaki újdonságokért, illetve akik szükséges rosszként elfogadják, hogy ha továbbra is önálló, teljes életet szeretnének élni, és lépést akarnak tartani a változásokkal, akkor kénytelenek jó viszonyt ápolni a technológiával. De ők vannak kevesebben.

A generációkat egymástól elválasztó szakadékot rendkívüli mértékben elmélyítette a szaknyelven „digitális szakadéknak” nevezett megosztottság, vagyis a technológiai újításokhoz, és különösen az internethez való hozzáférés korlátozottsága. Ez nemcsak az időseket érinti: számos tanulmány tárgyalja a digitális megosztottságot mint nemcsak az egyenlőtlenségek újabb tényezőjét, hanem olyan egyenlőtlenséget, amely teljesen átrajzolja a társadalmak és a világ képét, illetve a szegény, iskolázatlan emberek és a periférián levő országok helyzetét az eddiginél is reménytelenebbé teszi. Aki híján van a digitális jártasságnak, az a munkaerőpiacon, a szolgáltatások és az információk tekintetében is súlyos hátrányba kerül.

Noha ezen nemigen tudunk változtatni, a környezetünkben levő idős emberek helyzetén egy kis odafigyeléssel sokat javíthatunk. Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy megértsük, miért olyan nehéz megbirkózniuk a technológiával.

Ennek részben fiziológiai okai vannak. Az idősek sokféle betegségben szenvedhetnek, amelyek akadályozzák a technológiai eszközök használatát: ha rosszul látnak, gondot okoz nekik az apróbb betűk olvasása és a tájékozódás a reklámokkal és felugró ablakokkal teli oldalakon, az ízületi panaszok pedig megnehezítik a billentyűzet és az egér használatát. 

Az időskori kognitív sajátosságok is komoly akadályt jelentenek: idősebb korban nehezebb új dolgokat tanulni, különösen komplex és rengeteg előzetes tudásra épülő dolgokat. A villámgyors reakcióidő, amely számos új technológiai eszköz használatához szükséges, ugyancsak nehezíti a megtanulásukat.

És végül a lelki okokat sem szabad lebecsülni: a félelmet amiatt, hogy valamit elrontanak, és a szégyent amiatt, hogy butábbnak bizonyulnak, mint a náluk 30 évvel fiatalabb – és esetleg 50 IQ-ponttal és 2-3 diplomával kevesebbel rendelkező – beszélgetőpartnerük. Nem beszélve arról, hogy az idős kor gyakran státuszvesztéssel és emiatt a fölöslegesség érzésével jár együtt, de míg régebben a szakértelem és az élettapasztalat rangot adott az időseknek, ma az emberek tudásának jelentős része gyorsan elavul, így az idősek tudása haszontalannak tűnik a fiatalabbak számára. Az idős emberekkel ma sokan lekezelően beszélnek – és ebből a szempontból a magyar nyelv „néni”, „bácsi” megszólítása sem igazán szerencsés: mintha a hetedik vagy a nyolcadik évtizedbe érve a tanár úr, a doktornő vagy a szerkesztő asszony egy csapásra ügyefogyott és állandóan betegeskedő, gyerekszerű, csak kevésbé aranyos lénnyé változna át.

A fent említetteken kívül számos más tényező akadályozza, hogy az idős emberek digitális jártasságra tegyenek szert, például az is, hogy az internet elsődleges nyelve az angol, amelyet az idősebb korosztály nem feltétlenül tanult. De még ha tanult is, nagy problémát jelent a szakzsargon, valamint az érthetetlen magyarázatok, amelyeket a kézikönyvek, illetve az internetes oldalak tartalmaznak. Sőt az is, hogy az unoka, aki okostelefonnal a kezében született, nem mindig képes azonosítani a problémát, amely miatt a nagymama nem tud megoldani valamit – például számára nem nyilvánvaló, hogy a kis fogaskerék mindig a beállításokat jelzi, vagy hogy az érintőpadon más és más történik, ha pöccintunk, lenyomjuk vagy mozgatjuk az ujjunkat, és attól függően, hogy hány ujjal, milyen ütemben és az érintőpad melyik részén tesszük ezt.

Elsősorban tehát az idősek nehézségeit okozó tényezők megértésére, valamint türelemre, empátiára és kedvességre van szükség. Másodsorban arra, hogy mindezek birtokában a hozzánk közel álló idős embereknek segítsünk végiggondolni, mely technikai eszközök szükségesek és valók nekik, és melyek nem.

Ehhez pedig a segítőnek kell először is átgondolnia, hogy az adott idős ember életminőségét mi javítaná jelentősen. Ha egyedül él, nagy segítség lehet például az egészségi állapot monitorozása. Ha szeret olvasni, de romlik a szeme, a hangoskönyv jó lehetőség. Ha magányos, örülni fog annak, ha olyan eszközök és alkalmazások használatát tanítjuk meg neki, amelyek segítségével kapcsolatba tud lépni a családtagjaival és a barátaival. (De ne felejtsük: ez nem helyettesíti a személyes találkozást, az érintést, az ölelést.)

Ha egy adott probléma megoldására jó ötletünk támad, gondoljunk az eszköz esetleges negatív hatásaira is. Biztos, hogy riasztót kell beszerelni a nagymamának, ha nagy eséllyel elfelejti kikapcsolni, ha hazaér? Biztos, hogy internetbankolnia kell a magányos idős embernek, akinek kifejezetten jólesik egy séta a bankba, amelynek során emberekkel találkozhat és beszélgethet velük?
Nagyon fontos, hogy felhívjuk figyelmét az emailen és telefonon jelentkező csalókra, akiknek az idősebbek jobban ki vannak téve. Ez különösen nehéz feladat, hiszen a csalók egyre rafináltabb módszerekkel szerzik meg az emberek adatait és pénzét. Ha idős rokonunk vagy barátunk a közösségi médiát használja, amely színesítheti az életét és enyhítheti a magányát, fontos beszélgetni vele arról, hogy a közösségi média tele van hamis információval, ami a világban való tájékozódás rovására mehet.

Aki nemcsak a saját idős szeretteinek segítene, hanem másoknak is, részt vehet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság „Netre fel!” című programjában, amelynek célja az idősebbek digitális készségeinek fejlesztése. A program honlapján tudástár is található, ahol a mobilinternettel, illetve az interneten elérhető filmekkel, zenékkel, kiállítási anyagokkal kapcsolatban kaphatunk hasznos információkat.  

Ha idős rokonunk vagy ismerősünk szívesen fejlesztené a digitális készségeit, keressünk a lakóhelyéhez közeli digitális fejlesztő klubot vagy tanfolyamot, amelyet kifejezetten idősek számára szerveznek. Ilyen például a budapesti Ezüst Net, a tatabányai NetNagyi klub vagy a pécsi NET Nagyik. Ezek a szervezetek általában nemcsak digitális tanfolyamokat szerveznek, hanem kirándulásokat, színházlátogatásokat is, így az idősek elszigeteltségét is enyhítik.

Cikk Information