Idén október 14. – november 17. között kerül megrendezésre az Európai AI Innováció Hónapja, amely elsődleg célja, hogyösszehozza a politikai döntéshozókat, az ipart, a közszférát és az akadémiát, hogy megvitassák és bemutassák, hogyan fejlesztik és alkalmazzák a mesterséges intelligenciát az unió iparágaiban.

Ez az Európai Bizottság és Írország 2026-os tanácsi elnöksége által közösen szervezett rendezvénysorozat ezt a négy hetet az AI európai fejlesztésének és alkalmazásának megvitatására és bemutatására fordítja. Koherens narratívát biztosít, amely kiterjed a politikai jövőképre, a kutatási kiválóságra és az ipari alkalmazásokra.

Mi is valójában az Európai AI Innováció Hónapja?

Az Európai AI Innováció Hónapja egy minden évben megrendezésre kerülő kezdeményezés, amelynek célja, hogy rámutasson Európa vezető szerepére és ambícióira az AI területén.

Az Európai Bizottság által szervezett, és az érdekelt felek – köztük kutatóintézetek, technológiai vállalatok és hatóságok – széles hálózata által támogatott egy hónaposprogram célja, hogy felgyorsítsa az AI bevezetését és az innovációt az egész kontinensen.

Az olyan rendezvények sokszínű sora révén, mint a konferenciák, pitchversenyek és együttműködésen alapuló workshopok, a kezdeményezés előmozdítja a határokon átnyúló partnerségeket, ösztönzi a tudásmegosztást, és támogatja az olyan AI-megoldások fejlesztését, amelyek egyszerre élvonalbeliek, ugyanakkor összhangban vannak az átláthatóság, az etika és az inkluzivitás európai értékeivel. Az esemény egyben fontos platformként szolgál az induló vállalkozások, a növekvő innovációs cégek és a kkv-k számára, hogy láthatóságot szerezzenek, könnyebben hozzáférjenek finanszírozási lehetőségekhez, és kapcsolatot teremthessenek potenciális befektetőkkel és ügyfelekkel. Az Európai AI Innováció Hónapja rávilágít a sikertörténetekre és a feltörekvő trendekre, illetve a régiós technológiai vívmányok ünneplése mellett az AI felelős használatának kihívásaival is foglalkozik. 

Megerősíti Európa elkötelezettségét egy olyan digitális jövő iránt, amely az emberközpontú innovációt, a szabályozási kiválóságot és a fenntartható növekedést helyezi előtérbe, ezáltal a kontinenst a megbízható AI globális központjává téve.

Kiemelt események és kapcsolódási lehetőségek

A kezdeményezés kiemelt eseményeit három csúcstalálkozó alkotja: az International AI Summit október 14-én Dublinban kerül megrendezésre. A nemzetközi csúcstalálkozó „A mesterséges intelligencia mint az európai növekedés motorja” címmel várhatóan több mint ezer uniós és globális vezetőt, kormányfőt, vezérigazgatót, befektetőt, innovátort és tudományos szakembert hoz össze. Az AI in Science Summit-ra október 15-én kerül sor, amelynek középpontjában az AI különböző tudományterületekre gyakorolt hatása és potenciálja áll. A hónap az Apply AI Summitcímmel november 17-én Brüsszelben és online megrendezett csúcstalálkozóval zárul, amely az „Alkalmazzon mesterséges intelligenciát” stratégia (Apply AI Strategy) elfogadásának egyéves évfordulóját jelöli.

A hónap során a Virtuális Konferenciaplatform (egy magával ragadó, vásárhangulatú virtuális környezet) szolgál a csúcstalálkozók zökkenőmentes lebonyolításának eszközeként. A platform a csúcstalálkozók összekapcsolása mellett lehetőséget biztosít a folyamatos diskurzusra, ezzel is növelve az eseménysorozat értékét.

A csúcstalálkozókkal párhuzamosan számos partnerrendezvényre is sor kerül, amelyek szintén az Európa-szerte lehetővé tett párbeszédet hivatottak felpezsdíteni.

Kiemelt csúcstalálkozók

International AI Summitoktóber 14. – Dublin, Írország

  • Az Európai AI Innováció Hónapjának hivatalos megnyitója
  • Uniós és globális vezetők, kormányfők, vezérigazgatók, befektetők, innovátorok, tudományos szakemberek
  • Magas szintű vitafórum, együttműködés és stratégiai párbeszéd a AI jövőbeli alkalmazásának lehetőségeiről Európában és világszerte

AI in Science Summit, október 15

  • Tudósok, iparági vezetők, befektetők, politikai döntéshozók részvételével
  • AI hatása a tudományos felfedezésekre (Európa potenciális vezető szerepe)
  • Magas szintű szakpolitikai ülések és tematikus workshopok az AI egyes tudományterületekre gyakorolt hatásáról, különös tekintettel a beruházásokra és a szakpolitikára

Apply AI Summit, november 17. – Brüsszel és online

  • Európai AI Innováció Hónapja záróeseménye
  • Magas szintű politikai döntéshozók, start-upok, ipari szereplők
  • Hogyan erősíti az AI Európa versenyképességét az iparban és a közszférában
  • Európában fejlesztett ágazati AI-alkalmazások és sikertörténetek
  • Innovatív projektek, amelyek segítik, hogy Európa vezető kontinensé válljon az AI területén

Csatlakozz az AI Alliance-hez és légy képben

További, az érdekelt felek által szervezett rendezvények az Apply AI Alliance naptárában találhatók. Csatlakozz a szövetséghez, hogy naprakész információkat kapj az uniós AI-politikáról, meg tudd osztani tapasztalataidat és publikálhasd rendezvényeidet.

Kép © Európai Bizottság és az Európai AI Innováció Hónapja

Cikk Information

Szerző
Rosemary Sheridan
Digitális technológia/szakosodás
Mesterséges intelligencia
Digitális készségszint
Alapszintű
Emelt szintű
Középszintű
Digitális szakértő
Földrajzi terület - Ország
Európai Unió
Kezdeményezés típusa
Uniós intézményi kezdeményezés

Leave A Reply