A képzés leírása:

A kurzus első része a korai fázisú projektek, illetve vállalkozások növekedését elősegítő technikákra („growth hacking”) fókuszál, majd a különböző cégtípusok, illetve fejlődési szakaszok szempontjából legfontosabb mérőszámokra („metrikák”), végül a legkorábbi cégfejlődési fázisokban járó startupok és a növekedési fázisban járó „scaleup”-ok közötti különbségekre, különös tekintettel a két életszakasz eltérő kihívásaira és dilemmáira. 

A képzés célja:

Hogy a résztvevők figyelmét ráirányítsa a cégépítés, ügyfélfejlesztés és termékfejlesztés szempontjából legfontosabb cégtípus szerinti mérőszámokra („metrikákra”), illetve a növekedés („felskálázódás”) sajátos, stádium-függő kihívásaira.

A képzés kis és közép vállalkozások számára térítésmentes, nem jár pénzügyi tranzakcióval, amennyiben a vállalkozás rendelkezik a képzés igénybevételéhez szükséges mértékű még fel nem használt De Minimis kerettel, melyről a regisztráció során nyilatkozik. Tudj meg többet a De Minimis keretről és annak felhasználásáról ezen a linken.
A képzés közintézmények részére teljesen ingyenesen érhető el.

A DIGITALTECH EDIH a digitális transzformáció elősegítése céljából öt technológiai területen nyújt tanácsadási és továbbképzési szolgáltatást az ügyfelek számára. A DigitalTech EDIH ingyenes képzésekkel és tanácsadási szolgáltatásokkal támogatja a hazai kkv-szektort és az állami szervezeteket, hogy digitális megoldások alkalmazása segítségével növeljék versenyképességüket, hatékonyabbá tegyék működésüket. A DigitalTech EDIH szolgáltatásait igénybe vevők a meghatározó hazai egyetemek és iparági szervezetek szakértőitől a legkorszerűbb technológiákról kapnak a gyakorlatba gyorsan átültethető információkat az alapoktól egészen a haladó szintig. 

A DigitalTech EDIH szolgáltatásai az egész országban elérhetőek.

Képzési ajánlat Information

Website link
Szervezet URL-je
További részletek
Célcsoport
A munkaerő digitális készségei.
Digitális technológia/szakosodás
Digitális készségek
Digitális készségszint
Középszintű
Földrajzi terület - Ország
Magyarország
Iparági területe az oktatásnak és képzésnek
Tovább nem részletezett általános programok és képesítések
Célnyelv
Magyar
Kezdeményezés típusa
Uniós intézményi kezdeményezés
Célcsoport
Kiválóan teljesítők
Anyanyelvi szinten beszélő
Átképzést igénylő munkavállalók
Képzési lehetőségek tipológiája
Tanfolyam
Tanulási tevékenység
oktatási program
Vizsgálat típusa
Vegyes
A képzés időtartama
1 hétnél nem hosszabb
Szervezet
Ingyenes ez a kurzus
Yes
A képzési nyilvántartás típusa
Egyedi ajánlat
Effort
Kevésbé intenzív részmunkaidő
Felajánlott tanúsítvány
Tanulási tevékenység

Szólj hozzá